Imádom a hosszú szoknyát, most már…. :D
Régebben csak farmert, pólót és inget (volt, hogy férfi inget) hordtam rendszeresen, természetesen sportcipővel, mert az volt a praktikus és kényelmes. Így nem kellett állandóan arra figyelnem, hogy hogyan ülök, és hogyan tartom a lábaimat, sőt nem kellett attól sem félnem, hogy megbicsaklik a bokám a magassarkú cipőben (nem bírta a lábam). Nagyon laza voltam, és a nőies öltözködéstől olyan messze, mint Makó Jeruzsálemtől. :D

Aztán, később a nadrág még mindig megmaradt, de igyekeztem nőiesebb felsőket viselni, alapsminket és egyszerű, nem hivalkodó ékszereket feltenni minden nap. De a szoknyától távol tartottam magam még nyáron is, tökéletesen megfelelt számomra a térdnadrág.

Tavaly elmentem egy női tréningre, ahol felnyitották a szemeimet. Megismertem, hogy mi működteti a férfiakat és a nőket, mi a gondolkodásbeli különbség a két nem között, és azt is, hogy hogyan tudom kiemelni a nőiességemet. Rá kellett jönnöm, hogy annak, hogy megéljem teljes egészében a női mivoltomat, bizony része a szoknya is. Tetszett, nem tetszett, be kellett látnom, hogy ez is hozzá(m) tartozik. :)

Utána egész nyáron mindenhova szoknyában mentem, és imádtam! A tűsarkú cipőt továbbra sem hordtam (gyse szakmám révén volt rálátásom arról, milyen lábdeformitást okozhat), de ez nem is számított, hanem az, hogy egy teljesen új oldalát ismertem meg magamnak. Csak pusztán az, hogy szoknyát vettem fel, a mozgásomnak, a mozdulataimnak egyfajta tartást és eleganciát adott. (Végül is “elegáns” korban már ez dukál… :D) Szabályszerűen fizikai rosszullétet okozott az, amikor a rossz idő beköszöntével, újra nadrágba bújtam, mivel télen is biciklivel jártam, és nem engedhettem meg magamnak egy kiadós felfázást.  :(

Aztán az idén is végre eljött a jó idő, már nagyon vártam, hogy újra szoknyában járhassak. :) A lazaságot a nőies öltözködésben is megtartottam, nem tudtam meghazudtolni önmagam. Kényelmes topánka, cipő, papucs, szoknya, blúz, póló, kiegészítők, pici smink és mindezek a színtípusomnak megfelelő árnyalatokban. Mert a külső összhang, a harmónia elengedhetetlen része a megjelenésemnek. DE! Hiszem és vallom azt, hogy nem feltétlenül csak kiskosztümben és körömcipővel lehet csinosan, nőiesen öltözködni. :)

Hogy hogyan is valósítom meg ezt?
Ha szeretnéd tudni, gyere és kövesd a #napiruci-t és a #színkirálynő-t a Facebook Színkirálynő oldalamon, valamint aszinesrendkiralynoje Instagram oldalamon, mert ezentúl ezeken a platformokon gyakori öltözködési ötleteket, tippeket is láthatsz majd tőlem. 

Ha Te is szeretnéd tudni a színtípusodat, és ez alapján összeállítani a ruhatáradat (amivel a későbbiekben több tízezer forintot is megtakarítasz, ráadásul még a környezetet is véded), de nem tudod, milyen színek előnyösek neked, akkor keress meg, segítek!  

Én is tudni akarom milyen hajszín áll jól nekem! >>>

Egy évvel ezelőtt hunyt el Édesapám, ami iszonyatos nagy megdöbbenéssel és fájdalommal töltött el engem és a családomat. :( Édesanyám állapota miatt, senki nem volt felkészülve erre. Nehéz volt ez az egy év, és most újabb szomorú hír az oka, hogy megint "tollat ragadtam" ebben a témában.

Még nagyon friss a szomorúságom, hiszen még csak 5 napja, hogy Anyukám most újra együtt van élete párjával, de érzem, hogy ki kell adjam magamból a fájdalmat. Ez az írás is csak terápiás jelleggel íródik.

Az elmúlt 1 évben elég sok teher nehezedett ránk a testvéremmel. A közszféra nyomására kénytelenek voltunk elindítani a gyámság alá helyezést (mivel nem volt közjegyző előtt aláírt meghatalmazásunk), mert enélkül nagyon körülményesen és nehezen tudtunk bármit is intézni. Mivel a nővérem helyben lakott, ő vállalta a gondnoki feladatok ellátását. Kb. 1 évbe telt mindennek az elintézése (a bürokrácia malmai lassan őrölnek), mire végre a kezünkben tudhattuk a jogerős határozatot. :( 

Édesanyám kapott helyet az egyik helyi idősek otthonában és a szükséges orvosi papírok elintézése után, egy betegszállító taxival beköltöztettük oda. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, és mindenben segítőkészek voltak az ápolók. Anyukám állapota sajnos eléggé leromlott a kórházi lét alatt, és szegénykém, nem is tudta, hogy mi történik vele.

Hálásak vagyunk az otthon dolgozóinak, mert a gondos és odaadó ápolásnak köszönhetően (a 70-es évekbeli körülmények ellenére!) majd 1 évig jobban volt és fizikailag is egy kicsit megerősödött Anyukánk. Testvérem hetente többször is meglátogatta, megetette, megszeretgette, én szinte minden hétvégén ott voltam nála. Sajnos beszélgetni nem sokat tudtunk, hiszen nem értettem amit mond, de minden szeretetemmel azon voltam, hogy addig amíg ott vagyok, jobban érezze magát. A testvérei sem hagyták magára, ők is gyakran elmentek hozzá, és amit csak tudtak, megtettek érte.

Nehéz időszak volt ez az életünkben, hiszen igaz, hogy jobb állapotban volt Édesanyánk, de mégis elszomorító volt megélni ezt az egészet. Nem egyszer könnyezve hagytam az otthonban őt, mert nyomasztó volt látni, hogy a mi életerős, agilis, talpraesett Anyukánkkal mit tett a  betegsége. Nehéz volt végignézni, hogy az az ember, aki mindent megtett értünk, és bármikor számíthattunk rá, a szemünk előtt épült le. Nem kívánom senkinek. :(

És akkor 1 évvel és 1 hónappal az Édesapánk halála után kaptam a telefonhívást a testvéremtől az esti órákban (a fogorvosi váróban ülve), hogy a Mama végstádiumban van. Első gondolatom az volt, hogy másnap hajnalban átmegyek hozzá. Aztán, jeleztem az egyik barátnőmnek, hogy Anyukám rossz állapotban van, így ő azonnal felajánlotta, hogy elvisz még akkor este. Bekopogtam a fogorvoshoz, hogy elmegyek, majd később egyeztetünk másik időpontot, mert nem akartam húzni az időt, nem is érdekelt már akkor az egész.

Mire hazaértem a barátnőm már várt a kocsiban, összekaptam pár dolgot, és rögtön indultunk is. Egész úton azt kértem a Jóistentől, hogy várjon meg Édesanyám, hogy el tudjak tőle búcsúzni. A barátnőm beszélgetése jó hatással volt rám, egy kicsit nyugodtabban szálltam ki az autóból. Az otthonban már rég vége volt a látogatási időnek, kb. 19,15-re értünk oda, becsöngettem. Egy kicsit tartottam attól, hogy nem engednek be, de elég volt annyit mondanom, hogy telefonáltak, és azonnal nyílt a kapu. Fent az emeleten a nővérkének mondtam, hogy ki vagyok, és kihez jöttem, többet nem is kérdezett és szó nélkül bekísért a szobába. Persze addigra már, újra úrrá lett rajtam a feszültség. Akkor ott kezdett bennem tudatosodni, hogy ez már tényleg a vég, és nem lesz tovább, szörnyű, de mégis hihetetlen volt. A szobában megláttam Édesanyámat, és akkor már elhittem. :(:(:(

Potyogtak a könnyeim, de erőt vettem magamon, hogy el tudjak köszönni tőle, megköszöntem a gyerekeim és az unokám nevében is minden szeretet, amit kaptunk tőle. Ott voltam még egy darabig, nehéz volt otthagyni, nagyon nehéz....

Aznap este a testvéremnél aludtam, és másnap reggel 6,30-kor kaptuk a telefont, hogy Édesanyánk 2019. 04. 24-én hajnalban a mennybe ment, általa újabb Angyal született. Hiába voltunk felkészülve, hiába tudtuk, hogy be fog következni, akkor is, ott abban a pillanatban elmondhatatlanul fájt mind a kettőnknek. Egymás vállán sírtunk a nővéremmel, és igen, igazán most váltunk teljesen felnőtté, most már ketten maradtunk egymásnak, a  születési családból. :(

Drága Mamucikánk! Örökké szeretni foglak, soha el nem felejtelek! Köszönöm, hogy megvártál, hogy el tudtam tőled búcsúzni, és volt lehetőségem újra elmondani, mennyire szeretlek. Büszke vagyok arra, hogy Te voltál az Anyukám, és azt kívánom, hogy a világon mindenkinek ilyen anyukája legyen, mert akkor nem háborúznának az emberek. Most már boldogan, fájdalom nélkül lehettek együtt Tatával. Soha el nem múló szeretettel fogok Rád gondolni. ♥

L.G: Hogy milyen érzés van bennem a rendrakás után? Fura. Olyan....... mintha leszállt volna az a 100 kilós tag a mellkasomról, aki eddig rajta csücsült. Jé........kapok levegőt. Felszabadult, könnyed érzés. Fura, de ugyanakkor veszélyes is. Miért? Mert a rendrakás ragályos dolog. Először csak rend lesz a ruháid között, azután rend lesz a konyhaszekrényedben. Ez jó. De azután elkezd zavarni, hogy kupi van az iratos szekrényben. Hát jó, rendet rakunk ott is. Milyen jó, hogy van segítség. De hogy néz már ki a kamra? És így jön sorban a többi. És mire észbe kapsz, egy másik dimenzióba érkeztél. Mert amíg te kint szépen rendet raksz, addig belül is elkezd rend lenni. És ez benne a lényeg! Köszönöm neked Vica. Szeretettel: L.G.

És akkor egy kis magyarázat újfent, hogyan is dolgoztunk, mit, miért tettünk. A ruhák válogatásáról nem készültek képek, mert sokszor úgy elkap a lelkesedés, hogy elmarad az elején a fényképezés. Itt is arra vágyott az ügyfelem, hogy megszabaduljon a felesleges holmiktól, és végre átlátható rend legyen a közel 6 éves felhalmozás után. Mindenhol volt minden, ahol éppen helyet találtak, oda szorították be azokat a darabokat, amik házból kiszorultak. A végére annyira összegyűltek a dolgok, hogy sehogyan sem fértek, és azon gondolkoztak, hogy újabb melléképületet kellene építeni, mert a férj cuccai kiszorultak a tárolóból. Azért alakult ki ez a helyzet, mert a feleség nehezen vált meg a felgyülemlett feleslegtől. Félt attól, hogy mi lesz, ha valamit kidob, és később mégis szükségük lesz rá. Ezért is kérték a segítségemet.  :-)

Munka közben :) itt is csak akkor jutott az eszembe, hogy csináljak képet, amikor már az első állványt (4 polc) lepakoltuk. És persze nem készült "előtte" fotó... De nagyon izgatott voltam már, hogy hogyan is fogjuk megoldani a válogatást, rendszerezést. Megbeszéltük, hogy mi hol legyen, milyen szisztéma szerint haladjunk.

Annak idején, nagyon tetszett a Rend a lelke mindennek c. könyv, amit pár nap alatt ki is olvastam. Én előtte is rendszeresen selejteztem egyes részeket a lakásomban, de az olvasottak hatására kezdtem el minden területen végigvinni a rendrakást. A számomra új praktikákat ki is próbáltam, ilyen volt pl. a hajtogatás, de nem mindennél vált be (a konyharuháknál, törölközőknél, zokniknál igen, de a búzoknál, pólóknál, nadrágoknál nem). Ahogy haladtam a munkával, egyre kevésbé tartottam be szó szerint a leírtakat, és a végén már csak ötleteket merítettem a könyvből. Rájöttem ugyanis, hogy egy teljesen más kultúrából származó és arra épülő módszert nem lehet egy az egyben átvenni és beépíteni nálunk.

Sikerült egy olyan tartható rendet kialakítanom, amit elég évente egyszer "karbantartanom". És ami grátisz: hogy a heti takarítással is sokkal gyorsabban végzek, hiszen nem kell órákig tartó pakolással kezdenem. :-)

Nem 1-2 napos tevékenység volt, hanem egy folyamat, aminek az lett a végeredménye, hogy egy olyan otthont teremtettem meg, ahova öröm számomra hazatérni, és ahonnan feltöltődve tudok nekiindulni a mindennapok feladatainak.

Ezt úgy oldottam meg pl., hogy olyan tárgyakkal vettem körül magam, amikre ha ránézek, örömmel töltenek el.

A kisunokám egyre gyakrabban van nálam, így gyűlik a tapasztalat, hogy milyen hibákat érdemes kiküszöbölni akkor, amikor tanítani akarjuk a rendrakásra. Úgy gondolom, sosem lehet elég korán elkezdeni ezt, hiszen, ha ebben nő fel, akkor természetes lesz számára, és kialakul az igénye rá. Most teljesen máshogy kezelem ezt, mint amikor a sajátjaim voltak ilyen idősek. Hiába no, a tapasztalat, az tapasztalat. :)

Korábban már írtam, hogy én milyen óvintézkedéseket tettem meg, hogy a baba és a tárgyaim biztonságban legyenek. Most az ezzel kapcsolatos hibákról olvashatsz, egy kicsit más stílusban.

Nézzük, hogyan NEM lehet sikeres a tanítási folyamatunk (a teljesség igénye nélkül):

1. Nem pakoljuk össze a számunkra fontos és kincset érő tárgyakat, hagyjuk, hogy ezekhez hozzáférjen a gyermek, és utána sajnálkozunk, hogy esetleg tönkrementek azok a keze által. 

2. Ha olyanhoz nyúl, amit nem szeretnénk, de mi mégis megengedjük neki, nem tetetjük vissza a helyére vele, maximum egyszer mondjuk neki, hogy rakja vissza, többször nem, mert fárasztó többször elismételni.

3. Nem csinálunk semmit. Széthagyjuk a dolgokat, úgy ahogy szétpakolt, és legfeljebb amikor a talpunkba éles fájdalom hasít, mert éppen ráléptünk egy széthagyott apróságra, akkor összeszorított fogakkal elmondunk egy miatyánkot! :)

4. Ha nem akarjuk "leterhelni", akkor összepakolunk helyette, lehetőleg úgy, hogy ne is lássa, hogy hogyan csináljuk, nehogy véletlenül megtanulja ő is. Megjegyzem, én régen így csináltam, meg is lett az eredménye...

Ez most egy rendhagyó bejegyzés. Ebből megtudhatod, mi az oka annak, hogy egy jó ideje nem jelentkeztem. Sajnos szomorú események történtek velem, és úgy érzem, ki kell írjam magamból, mert ez gyógyulást hozhat nekem.

Édesanyám 2018. februárjában elesett. Sajnos azóta sem javult az állapota, nem tudott/tud önállóan lábra állni. A műtét jól sikerült, de a meglévő betegségei is súlyosbították a helyzetet. 1 hetes traumatológiai ápolás után már  haza lehetett volna hozni Anyumat, de mivel 24 órás felügyeletet igényelt az állapota (ami változatlan), családon belül nem tudtuk megoldani a gondozását, így maradt a kórházban egy másik osztályon.

Elindítottuk az elhelyezési kérelmet egy otthonba, abban bízva, hogy az ottani gondos ápolásnak köszönhetően sikerül annyira megerősíteni, hogy legalább lábra áll, és egy pár lépést fog tudni tenni. Tudtuk, hogy csak akkor lesz szabad hely, ha valaki "elmegy" onnan. Nem kívántuk senki halálát, de azért imádkoztunk, hogy minél hamarabb  vihessük Anyukámat, hiszen ettől a kórházi osztálytól minden jobb! (Sok beteg, kevés ápoló, azok között is egy páran elég durva hangnemet használnak a betegekkel, aminek szem-és fültanúi voltunk.) Édesapám vállalta volna, hogy ő is beköltözik egy házastársi szobába, hogy ott lehessen Anyukámmal, hiszen majd 55 éves házasok voltak.

Hosszú évekig úgy gondoltam, hogy elsősorban Anyukánk volt az, aki a rendet tartotta gyerekkorunkban az otthonunkban, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem teljesen így volt.

Az utóbbi pár évben Édesapám volt az, aki vitte a háztartás vezetésével járó feladatokat (Anyukám betegsége miatt), és bizony minden tiszteletem az övé volt. Sikerült neki megtartani az Édesanyám által kialakított rendet az egész lakásban. Persze, nem pont ugyanúgy voltak a dolgok, ahogyan előtte, de azért nagyrészt minden a helyén maradt. Néhány példa, amiből látszik, hogy Apukám is rendszerető volt:

• Sokaknak nagy kihívást jelent, a mosogatás, és utána a száraz edények elpakolása. Ezt mindig megcsinálta, nem állt hegyekben náluk a mosatlan edény, sőt a csurgató is rendszeresen üres volt.
• A használt ruhákat is mindig a szennyes tartóba tette,  és nem a szőnyegen landoltak szerteszét.
• A tisztára mosott ruhák nem lógtak napokig a szárítón, hanem száradás után a helyükre kerültek, igaz lehet, hogy nem a legprecízebben összehajtogatva (legalább nekem is volt tennivalóm, amikor mentem hozzájuk), de úgy gondolom, hogy egy 82 éves férfitól elismerésre méltó teljesítmény volt már ez is. :)

Tíz hónapos már az unokám, aki nagyon eleven és minden érdekli ami körülötte van. Egy percre sem áll meg, folyamatosan úton van és "dolgozik" :-) Már szépen mászik, ahol csak tud feláll, és kapaszkodva vándorol tovább. Ráadásul már a szekrényajtókat is kinyitja, és előszeretettel kezd el kipakolni a polcokról. :-) Sokat van nálam vendégségben, eddig nem is volt semmi gond, hiszen még nem mozgolódott ennyit, de most már igen, és rájöttem, hogy a szépen kialakított rendem veszélyben van! Két ok miatt is:

-olyan tárgyak kerülhetnek a kezébe, amelyek veszélyesek lehetnek számára,

-valamint vannak köztük, amelyek  törékenyek (szintén veszélyforrást jelent!) és számomra értékesek.

Annak idején, amikor a saját gyermekeim voltak ilyen idősek, már rutinosan alakítottam ki a rendet, szem előtt tartva az ő, és a tárgyaink biztonságát. Akkor még nem volt más lehetőség, a konyhaszekrény lenti ajtaját "bugyigumival" kötöttem össze, így a kezem befért a szükséges dolgokért, de ők még nem voltak annyira ügyesek, hogy mélyebben be tudjanak nyúlni a szekrénybe (ahogy a képen is látszik, csak a szélen lévőket érték el, azokat viszont viszont nem hagyták a helyükön:). A szobában a nyitott polcokról minden feljebb került, és csak a játékok maradtak elérhető magasságban, így azok között nyugodtan lehetett garázdálkodniuk. Abban az időben még nem volt elterjedt a kosárkába pakolás, így csak a nyitott polcon igyekeztem naponta rendet rakni. Mennyivel könnyebb dolgunk van a mai világban! :-)

A selejtezést azért érdemes a ruhákkal kezdeni, mert nincs hozzájuk erős érzelmi kötődés. Itt is javasolt az, hogy kategóriánként fogj hozzá. Ez azt jelenti, hogy minden ruhát szedj össze a lakásból és rakd a szoba közepére, és ahogyan azt írtam már, egyenként vizsgáld meg a hozzátartozó érzelmeidet.

Itt is tedd fel a következő kérdéseket magadnak: Örömet okoz? Milyen érzéssel tölt el téged? Szívesen hordod azt, vagy csak megszokásból? Mikor volt rajtad utoljára? Akarod még viselni? Egyáltalán jó még rád, vagy arra vársz, hogy egyszer újra hordhasd, ami esetleg sosem jön el (vagy ha igen, akkor az adott ruhadarab addigra már kimegy a divatból)? Csak azért tartogatod, mert valakitől kaptad, és nem szeretnéd megbántani a megajándékozót? Ezeket mind vedd figyelembe a döntésednél!

Mivel annyi minden tartozik a ruhákhoz, én javaslom az alkategóriánkénti selejtezést. Pl. blúzok, fehérneműk, zoknik, pulcsik, nadrágok, szoknyák, kabátok, hálóruhák, ingek, öltönyök stb... Meg fogsz lepődni, hogy olyan rég elfelejtett cuccokat találsz majd, amiket esetleg már évek óta nem is viseltél, és csodálkozva fogod látni, hogy mennyi ruhád van! És akkor nyugodtan elfelejtheted a "nincs egy rongyom sem" mondást. :-P

TILOS mackóvá avanzsálni az elnyűtt, megfakult, elhasználódott holmikat! Ugyanis ezek lehúznak, nem töltenek fel energiával. Természetesen olyan munkához (amiről tudod, hogy kosszal jár), őrizz meg belőle egy párat, de más célra nem javaslom. Add meg magadnak és a családodnak a tiszteletet azzal is, hogy szép ruhákban jársz otthon is. :-)

Azokat amiktől elköszöntél, tedd külön (később eldöntheted a sorsukat: eladod, elajándékozod, jótékonyságra ajánlod fel, vagy csak egyszerűen kidobod), és a megmaradt ruháknak találd meg a helyüket, ahogy számodra a legpraktikusabb. A lényeg az, hogy rendszert vigyél a visszapakolásba. Egy helyre kerüljenek az egyes kategóriákba tartozók, így nem fog gondot okozni később a rend megtartása, mert mindig tudod, hogy mit hol találsz meg és hova tegyél vissza. :) Sőt késztetést fogsz érezni arra, hogy használat után mindent rakj vissza azonnal a helyére, és akkor nem fog elmenni az értékes időd a keresgélésre, amit számodra fontosabb dologra is fordíthatsz.

Ha esetleg később kiderül, hogy valaminek mégsem jó helyet találtál, abból sincs semmi gond, változtass! Hiszen mindennél fontosabb az, hogy jól érezd magad az otthonodban. Minél előrébb vagy a rendrakással, annál nagyobb rutinnal fogod megoldani, hogy mit hova tegyél.

A következő videón láthatod, hogy én hogyan oldottam meg a ruhák tárolását. Konmari a dobozokban való tárolást részesíti előnyben, a saját hajtogatási technikájával együtt, de nekem nem mindennél vált be. Voltak olyan pólók, amelyek összegyűrődtek, vagy pl. amikor valamit kivettem közülük, akkor borultak a ruhák. Így dobozok helyett, plusz polc (megjegyzem, olcsóbb is volt, mintha új  dobozokat vásároltam volna) berakásával alakítottam ki az új rendet, természetesen erőteljes szelektálás után. :-)

A nadrágokat, farmer szoknyákat a hagyományos módon hajtogatom, külön csoportokra bontva, a színeket is figyelembe véve rakom őket egymásra. Az övek és a fürdőruhák tárolására tökéletesen beváltak a papírdobozok, így már nincs össze-visszaság.

A zoknikat még a nagy rendrakásom előtt kezdtem el anyagkímélő módon hajtogatni. Előtte gombócokban tároltam őket, de nem igazán volt praktikus (sohasem volt rendben), ráadásul nem is tett jót az anyagnak, hiszen a gumis rész hamarabb kinyúlt így. Az alsóneműimet is a gyerekkoromban tanult formában tettem a polcra régebben, de a kosárkás pakolás itt sokkal praktikusabb, hiszen könnyen átláthatók és kivehetők. A melltartók is most már kényelmes elhelyezést kaptak, és így várják, hogy használatba vegyem őket.  Így köszönöm meg nekik, hogy szolgálnak engem (amit lehet, hogy furcsának tartasz), de tényleg így gondolom. :-) Megadom nekik és magamnak is a tiszteletet, hiszen a bőrömmel érintkeznek, és hatással vannak rám. Azt például el sem tudnám képzelni, hogy nylonzacskóban legyenek bedobálva a szekrényben.

Az ún. játszós ruháim, valamint a hétköznapi pólóim szintén külön-külön szekrényrészt kaptak, és persze plusz polcokat. Mivel csoportosítva pakoltam be őket is, sokkal letisztultabb, rendezettebb lett a hatás és engem is jó érzés tölt el, amikor benyúlok a szekrénybe valamiért.

A vállfás részt több részletben fotóztam le, mert csak így tudtam belőle videót csinálni. Erről nincs is "előtte" kép, mert azt egy laza mozdulattal tévedésből kitöröltem. :-) De azért bízom benne, hogy itt is látható a rend. Az akasztós résznél a ruhák alá helyeztem el a táskákat, a "táskát a táskába" technika szerint. Ami azt jelenti, hogy a nagyobb táskába beletettem a kisebbet, így sokkal kevesebb helyet foglalnak el. A pulóvereket és a hosszú ujjú pólókat is csoportok szerint raktam vissza a helyükre, és így elértem az átláthatóságot. Egy videóban láttam, hogy a vállfákra sörös doboz nyitókáját tettek, és arra újabb vállfát helyeztek. Így sok hely megtakarítható. Régebben egy vállfán 3-4 blúzom is volt, most mindegyiken csak 1 ruhadarab lóg. Lehet, hogy a leírás alapján nehéz ezt elképzelni, ezért a képek alatt megtalálod a videót, amiből az ötletet vettem (még sok más trükkel is gazdagabb leszel). :-)

Ha Te is szeretnéd, hogy átlátható és tartós rend legyen nálad (amit a későbbiekben kevés időráfordítással fent is tudsz tartani egyedül), de nem tudod, hogyan is fogj hozzá, akkor bátran keress meg, segítek!  :-)

Rendrakásra fel!